Örömünkre szolgál, hogy cégünk iránt érdeklődését fejezte ki. Vállaltunknak fontos, hogy betartsunk minden olyan törvényi szabályozást, mely alapvető feltétele a sikeres működésnek. Jelen tájékoztató segítségével szeretnék Önt tájékoztatni, hogy vállalatunk betartja 2018. május 25.-én hatályba lépett GDPR (General Data Protection Regulation) szabályozást, valamint a magyar jogszabályokat.
1. Adatkezelés
Ha a honlap felkeresésének célja kizárólag az érdeklődés, vagy az információszerzés, számos szolgáltatással segítjük Önt az információk elérésében, melyek esetében Ön dönthet arról, átadja-e személyes adatait (Személyes adatnak minősül minden olyan információ, amely alapján az adott személy közvetlenül vagy közvetve beazonosítható, például: név, cím, e-mail cím, felhasználónév vagy a születési hely). Kizárólag a Google Analytics web analízis szolgáltatás által gyűjtött információkkal rendelkezünk, mely tevékenység jogi alapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja adja. Amennyiben megkapjuk az adatalany hozzájárulását az adatkezeléshez, úgy a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szolgál az adatkezelés jogalapjául.
Csak addig kezeljük az adatait, ameddig az adatgyűjtés céljából szükséges, vagy ameddig jogszabály előírja. Amennyiben az adatok tárolása kereskedelmi vagy adóügyi jogszabályok alá tartozik, a tárolás időtartama elérheti a 10 évet. Az egyes szolgáltatásokról további információkat a honlapunkon találhat.
2. Sütik használata
Ez a honlap úgynevezett sütiket (angolul cookie) használ. A süti egy kisméretű szöveges fájl, amelyet az Ön által meglátogatott weboldal tárol az internet böngészésére használt eszközén (számítógép, tablet, mobil stb.). Bizonyos sütikre azért van szükség, hogy a weboldal megfelelő működése biztosított legyen és annak minden tartalmi eleme elérhető legyen az Ön számára. A sütik az ön számítógépén, vagy egyéb eszközén biztonsági kockázatot nem jelentenek, működési zavart nem okoznak. Amennyiben hozzájárulását nem adja meg, ezeket a típusú sütiket nem alkalmazzuk az Ön eszközén.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a sütiket a böngészője beállításaiban is kezelheti, valamint bármikor törölhet minden, a számítógépén, vagy egyéb eszközén tárolt sütiket az eszközről.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:
3. A Google Analytics használata
Ez a honlap a „Google Analitycs” a Google Inc. (a továbbiakban „Google”) nevű webelemző szolgáltatást használja, amely sütikkel dolgozik. A Google kiértékeli ezeket az információkat, hogy jelentéseket készítsen az aktivitásról és további szolgáltatásokat biztosítson az üzemeltető számára a honlappal és az internethasználattal kapcsolatban.
A Google a weboldal látogatóiról készít és prezentál részletes statisztikát, amely a felhasználó azonosítójával történik. A szolgáltatást a honlap rendszeres fejlesztésére használjuk, hogy még érdekesebbé tegyük a honlapot Önnek.
A Google használata a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontján alapul. Amennyiben úgy dönt, hogy a böngészője megfelelő beállításaival megakadályozza a sütik működését, előfordulhat, hogy nem tudja használni a honlap összes szolgáltatását. A sütik használatát ebben az esetben is a böngésző megfelelő beállításával lehet korlátozni, megszüntetni. Ugyanakkor előfordulhat, hogy emiatt nem használható teljeskörűen a honlap.
További információk a Google Adatvédelmi Irányelveiben találhatóak az alábbi a honlapokon, illetve címen: Google Dublin, Google Ireland Ltd, Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland, Fax: +353 (1) 436 1001
A weboldal látogatottsági adatait a Google Analytics szolgáltatás igénybevételével méri a Szolgáltató. A szolgáltatás használata során adatok kerülnek továbbításra. A továbbított adatok az érintett azonosítására nem alkalmasak. A Google adatvédelmi elveiről bővebb információ itt olvasható: www.google.de/intl/hu/policies/privacy.
4. Google Ads használata
A Google Ads segítségével hirdetéseket helyezünk el, külső honlapokon. Ennek segítségével meg tudjuk határozni, mennyire sikeresek az egyes hirdetési intézkedéseink. Célunk, hogy az Ön számára érdekes tartalmat nyújtsunk, illetve, hogy minél érdekesebbé tegyük a honlapot az Ön számára. Ebből a célból Ad Server sütiket használunk, melyek bizonyos teljesítménymutatókat; hirdetések megjelentését, felhasználók kattintásait mérik. Amennyiben Ön a Google hirdetés közvetítésével keresi fel a honlapunkat, a Google Ads a böngészésre használt eszközén egy sütit fog tárolni. Ez általában 30 nap után érvényességét veszti, Önt már nem ismeri fel. Az Unitech Industries Kft. nem gyűjt és nem kezel személyes adatokat a hirdeséti mérések során, a Google kizárólag statisztikai elemzéseket ad át. További adatokat nem kapunk a hiretési média használatával kapcsolatban és nem tudjuk azonosítani a felhasználókat ezekből az információkból.
Az adatai kezelésének jogalapját a GDPR 6.cikk (1) bekezdés f) pontja jelenti. A Google adatvédelmi elveiről bővebb információ itt olvasható: www.google.de/intl/hu/policies/privacy. A Google az EU-US Privacy Shield előírásait követi, mely megtalálható a www.privacyshield.gov/EU-US-Framework oldalon.
5. Közösségi média használata
Lehetőséget adunk Önnek arra, hogy a logókra kattintva felkeresse az Unitech Industries Kft. oldalát. A közösségi média ikonjait elhelyeztük a weblap alján, ahol megtalálható a Facebook, YouTube és LinkedIn platformok, amelyek egyszerű kattintással elérhetőek. Személyes adatok nem kerülnek továbbításra ezen oldalak fenntartóihoz. A vállalatnak sem befolyása, sem rálátása nincs a közösségi médiában gyűjtött és kezelt adatok körére, az adatfeldolgozás folyamatára, vagy a tárolás időtartamára. Nem rendelkezünk továbbá információkkal az adatok törlésére vonatkozóan. Ennek jogi alapját a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja adja. Az üzemeltető kizárólagos felelősséggel tartozik az adott platform kínálatáért.
6. Google Maps használata
A honlapunkon a Google Maps szolgáltatás érhető el, mellyel az interaktív térképen könnyedén megtalálhatja cégünk elhelyezkedését. Amennyiben felkeresi oldalunk aloldalát, és Google fiókba van bejelentkezve, az információk automatikusan a felhasználóhoz kerülnek rögzitésre. Amennyiben nem szeretné, hogy az adatok az ön fiókjához legyenek rendelve, úgy a honlap látogatása előtt kell kijelentkezni a fiókból.
A jogairól és az adatvédelmi beállításokról szintén a tájékoztatóban talál információkat: www.google.de/intl/hu/policies/privacy.
7. Toborzási tájékoztató
Jelen tájékoztató célja az, hogy információt nyújtson arról, hogy az Unitech Industries Kft. az állásjelentkezők személyes adatait hogyan kezeli.
A következő kategóriába tartozó személyes adatait gyűjtjük és kezeljük:
A személyes adatok közvetlen a job@unitech.co.hu e-mail címre érkeznek. Feldolgozása, adatbázisba rendezése manuálisan történik. A sikeres kiválasztási folyamaton átesett jelentkezők személyes adatainak kezelését az Unitech Industries Kft. a munkaszerződés megkötését megelőzően szükséges lépések megtétele érdekében végzi (GDPR 6.cikk (1) b) pont második fordulat). Az érintett indoklás nélkül kérheti, hogy az Unitech Industries Kft. a tőle gyűjtött és tárolt személyes adatait törölje adatbázisaiból. Kérjük vegye figyelembe, hogy az adatkezelés korlátozása, illetve a személyes adatok törlése azt eredményezeheti, hogy nem vehet részt a kiválasztási folyamatban. Amennyiben a kiválasztási folyamat sikertelenül zárulna, a jelentkező személyes adatait a jelentkező hozzájárulás visszavonása hiányában addig tárolja amíg a helyi jogszabályok megengedik vagy előírják. Ennek értelmében az adatokat addig őrizzük amíg Ön a kiválasztási folyamtaban részt vesz, ha a pozíció nem kerül betöltésre, a jelentkező elutasításától számított 1 év elteltével törli.
Fényképes önéletrajzot az alábbi címre várjuk: job@unitech.co.hu
8. Ki felelős az adatok kezeléséért és kivel léphet kapcsolatba?
Cégnév: Unitech Industries Kft.
Honlap fenntartója: Unitech Industries Kft.
Cím: 6230 Soltvadkert Szőlő utca 93.
Telefonszám: +36.30.9659.480
E-mail: info@unitech.co.hu
Webcím: www.unitech.co.hu
Jogi forma: Kft, korlátolt felelősségű társaság
Cégjegyzékszáma: 03-09-123001
Adószáma: 23491960-2-03
EU adószáma: HU23491960
Képviseletre jogosult: Kiss Istán ügyvezető
Adatvédelmi kérdések: data@unitech.co.hu
Tárhely szolgáltatás: Arteries Studio Kft. info@arteries.hu
9. Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 3613911400
Fax: +3613911410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: http://www.naih.hu